Újdonságok

          • A Víz Világnapja

          •      A 8.B osztály tanulói e jeles nap alkalmából annak jártak utána, milyen titkokat rejt a Rima, a forrásától a torkolatáig.

                   Videójukban, amit az iskola honlapján tekinthettek meg, bemutatják a Rima környezetét, élővilágát. Felhívják a figyelmet a folyó környékén tapasztalható elszomorító állapotokra. Javaslatot adnak arra, hogyan lehetne csökkenteni a környezetszennyezést.

                   A víz legértékesebb kincsünk. Kötelességünk óvni és védeni!

                Nemcsak március 22-én, hanem az év minden napján cselekedjünk felelősségteljesen! Óvjuk vizeinket, szemeteljünk kevesebbet, hogy sokáig gyönyörködhessünk a mi kis folyónk, a Rima szépségeiben!

          • „ Találkozás Benőkével és Hangával”

          •      A Tompa Mihály Alapiskola 5.A és 5.C osztályos tanulói egy kellemes, jó hangulatú beszélgetésen vettek részt Marosz Diána írónővel. Az író-olvasó találkozóra 2022.3.18-án került sor a városi Matej Hrebenda Könyvtárban. A beszélgetés apropóját az írónő kétnyelvű könyve adta, melynek címe Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek. Az írónő rövid bemutatkozása után a könyve került a középpontba, majd egy kötetlen, a könyv kapcsán felmerülő témákról zajló párbeszéd alakult ki a gyerekek és az írónő között. Számtalan kérdés felmerült a kétnyelvűségről, a szlovák-magyar együttélésről, igazi eszmecsere alakult ki az írónő és az ötödikesek között.

               Örülünk, hogy megismerhettük az írónőt és könyve által kicsit a családját is, és reméljük, mihamarabb újra találkozhatunk!

          • 🌷MI ÍGY ÜNNEPELTÜNK 🌷

          • ‘’Vannak napok, melyek nem szállnak el,

            De az idők végéig megmaradnak,

            Mint csillagok ragyognak boldogan

            S fényt szórnak minden születő tavasznak.,, (Juhász Gyula)

          • Látogatás a könyvtárban

          •      Két év kihagyás után iskolánk 5.A osztályos tanulói 2022. február 28-án újra ellátogathattak a városi könyvtárba. Érdekes előadáson vettek részt. RNDr. Gaál Lajos PhD. geológus és barlangkutató beszélt a gyerekeknek a szlovákiai barlangok jelentőségéről. Bemutatta a barlangok csodálatos világát és az itt élő különleges állatokat. Prezentációjában képekkel illusztrálta szűkebb hazánk, Gömör és a környező országok barlangjait. Az előadás igen szórakoztató volt. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a barlangász élménybeszámolóját a barlangok felfedezéséről, védelméről és a barlangászok eseménydús életéről. A kiváló barlangkutató nem győzte megválaszolni a felmerülő kérdéseket.

                 Az ötödikesek sok új információval lettek gazdagabbak. Minden résztvevőnek nagy élmény volt ez az előadás!

          • Szép Magyar Beszéd - járási forduló

          •  

            2022. február 22-én került megrendezésre a Szép Magyar Beszéd járási fordulója, melyen iskolánkat 3 tanuló képviselte.

            A megmérettetésen az első kategóriában Mács Arina Sára /5.A/ a 2. helyen végzett,

            a második kategóriában Lukács Lídia /7.A/ az 1. helyet, Gyerpál Tímea /9.A/ a 2. második helyet szerezte meg.

            Ezzel a kiváló eredménnyel mindhárom tanulónk tovább jutott a verseny kerületi fordulójára.

            A versenyzőknek gratulálunk!

          • Korcsolyatanfolyam - február 14-18.

          • Első és második osztályos tanulóink az elmúlt héten osztálytermüket a téli stadion jegére cserélték. Öt napon keresztül kiváló oktatók irányításával sajátították el a korcsolyázás alapjait.

            A játékos foglalkozások elnyerték minden gyermek tetszését.Felhőtlen jókedv, kitartó munka és elégedettség jellemezte az együtt töltött napokat.

            Az elismerő oklevelet valamennyien széles mosollyal az arcukon vették át.

          • „Nagy mulatság van itt ma,

          • ezerféle maskara

            perdül-fordul, integet,

            búcsúztatja a telet.”

            Nagy örömünkre szolgált, hogy idén, még ha a járványhelyzet miatt szerényebb keretek között is, de sikerült az alsó tagozatos tanulóink kedvére tennünk, és megrendezhettük hagyományos farsangi jelmezbálunkat. A gyerkőcök változatos jelmezeinek és a rengeteg izgalmas játéknak hála, mindenki fergetegesen érezte magát! A fotók magukért beszélnek!

          • Valentin-nap

          •      A Valentin-nap Európa-szerte kedvelt nap, több mint a szerelem, a szerelmesek ünnepe. A szeretetről és a barátságról szól és egyben tavaszváró is.

                 Ezen a nevezetes napon a tanárok sem feledkeztek meg a diákjaikról, hisz tudják, hogy a nehéz időkben sokszor hiányoznak egymásnak, egyedül érezhetik magukat. Apró meglepetést készítettek a diákok számára. Kis papír szívecskéket rejtettek el a folyosó területén és a megtalálóját édességgel jutalmazták.

          • KIVÁLÓ EREDMÉNYEK A MATEMATIKAI OLIMPIA járási fordulóján

          • Január 31-én zajlott a Matematikai Olimpia járási fordulója a kilencedik évfolyam számára. Iskolánkat négy tanuló képviselte. Mind a négyen kitűnően szerepeltek.

            Nagypál Katalin(7.A) – 1.hely

            Farkas Anna(8.B) – megosztott 2.hely

            Máté Kristóf(8.A) – megosztott 2.hely

            Kulha Dániel(9.A) – megosztott 4.hely

            Gratulálunk és további sok sikert a kerületi fordulón!

          • TANULJUNK AZ ÚJ SZÓVAL!

          • Az Új Szó szerkesztői csábító lehetőséget kínáltak az iskolák számára. Ezt a lehetőséget ragadtuk meg mi is. A programba iskolánk felső tagozatos diákjai kapcsolódtak be. Egy hónapon keresztül ingyen kapták az Új Szó szerdai számát, így nemcsak játszva tanultak a munkafüzet segítségével, de naprakész információkkal is gazdagodtak.

            A tanárok az etikai nevelés, biológia és osztályfőnöki órákon foglalkoztak a témával. A diákok örömmel tanultak a régi járványokról, érdeklődve nézték az illusztrációkat. Meghökkenve olvastak a középkori, furcsa járványellenes módszerekről. A beszélgetések során felvetődött a gondolat, hogy nemcsak a középkori, de a mai ember is hajlamos elhinni sok álhírt. A tanultak alapján a diákok egymást figyelmeztették a helyes maszkviselésre.

            Úgy érezzük, az Új Szó segítségével sok új ismerettel és fontos tudnivalóval lettünk gazdagabbak. Köszönjük, hogy lehetőséget biztosítottak a közös munkára, közös gondolkodásra.

            Megjelent: Új Szó, 2022.február 3., 75. évfolyam, 27.szám

            https://ujszo.com/panorama/mirol-ir-a-csutortoki-uj-szo-120

          • KÖZÉPISKOLÁK ONLINE BÖRZÉJE

          • Tisztelt Szülők, kedves Tanulók!

             

            A Besztercebányai Megyei Önkormányzat meghívja Önöket a megyénkben található középiskolák börzéjére, amely idén online formában valósul meg. A börze célja a bejelentkezett középiskolák bemutatása. Ez által szülők és tanulók bővebb információkat szerezhetnek a továbbtanulási lehetőségekről, felvételi feltételekről, ill. az iskola elvégzése utáni lehetőségekről. Ezen rendezvényre 2022. február 9 – 18. között kerül sor a YouTube csatornán. A szülőknek és tanulóknak lehetőségük nyílik online beszélgetésekre egyes középiskolák képviselőivel.  Mellékletben csatoljuk a rendezvények beosztását. Bővebb információkat a következő oldalon találhatnak: www.idemnastrednu.sk

             

          • Népzeneoktatás Füleken

          • Tisztelt Szülők és Diákok!

            a Füleki Művelődési Központ népzeneoktatást kezd ebben az évben. Az érdeklődők minden további információt megtalálnak a mellékelt toborzón.

          • „Astrostem is cool!” Erasmus+ projekt

          •     A Tompa Mihály Alapiskola diákjai az „Astrostem is cool!” Erasmus+ projekt keretén belül virtuálisan Lengyelországba látogattak.

                  A márciusi török online találkozó után tanulóink 2021. november 29. és december 3. között részt vettek a következő online találkozón Lengyelországban, amely a lengyel Szkola Podstawowa w Pasiekach iskola által került megrendezésre. A projekt partneriskolái Bulgária, Lengyelország, Szlovákia, Olaszország és Törökország.

                  A virtuális találkozón iskolánkat 10 tanuló és 2 tanár képviselte. A találkozón részt vevő tanulók bemutatták az iskoláikat, városaikat és országaikra jellemző természeti és kulturális értékeiket. A tanároknak lehetőségük volt megosztani egymással a természettudományi, matematikai és számítástechnikai területen szerzett tapasztalataikat.

                  Csapatunknak számos izgalmas élményben volt része a hét folyamán. Mateusz Pitura FME mérnök előadást tartott a Mars kutatásáról, az Új Technológiai Műszaki Főiskola hallgatói előadásukban a jövő szakmáiról, a robotokról és a szoftverekről számoltak be, így diákjaink új ismereteket szerezhettek. Milena Ratajczak csillagász, aki tagja az OGLE csoportnak és a Solaris projektnek, a Rosetta űrszonda küldetésének rejtelmeibe avatta be diákjainkat. Prof. Arkadiusz Berlicki csillagász pedig a Napról, a Napkitörések fokozatos fázisairól tartott izgalmas előadást. Az itt megszerzett hasznos ismereteket diákjaink a NASA honlapján található teszt kitöltésénél kamatoztathatták. A teszt sikeres megoldása után A bolygó védelmezőinek kijáró bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek.

                  Az utolsó két nap a kísérletek kerültek előtérbe. A kreatív műhelyek lebilincselőek és motiválóak voltak, ahol a spagetti híd építése igazán izgalmas kihívást jelentett. Az érdekes előadásokon és kísérleteken kívül a diákok csoportbeszélgetéseken vettek részt, Kahoot vetélkedőkön mérték össze tudásukat, és nem utolsó sorban barátságokat kötöttek, betekintést nyertek más kultúrákba.

                  A következő projekttalálkozóra 2022 márciusában kerül sor Petrosinoban, Olaszországban.

          • A fától a kopjafáig

          •     Idén 2021.november 19-én online valósult meg A fa és az ember című pedagógia projekt bemutatása.

                A fa az élet szimbóluma. Jelképe az örök fejlődésnek, a növekedésnek, a változásnak és a megújulásnak. A fa hozzánk hasonlóan megéli az emberi élet minden változását. A belőle készült tárgyak életünk részeivé válnak.

               Iskolánk felső tagozatos tanulói munkáikban végigkísérték a fa csodálatos útját a kezdetektől a kopjafáig bebizonyítva, hogy a fa erősen kapcsolódik nemcsak az élethez, de a halálhoz is.

             

          • iBobor informatikai verseny

          •     Iskolánk diákjai idén is bekapcsolódtak az iBobor online informatikai versenybe. 
            Sikeres megoldóink: 
            Molnár Tamás – 5.A, Kulha Benjamin – 5.A, Máté Zsófia – 6.A,  Czakó Olivér – 7.A, Lukács Lýdia – 7.A, Madarász Lili – 7.A, Farkas Anna – 8.B, Koós Erik – 8.B
            Gratulálunk!

          • ORSZÁGOS DÖNTŐ- Katedra Matematikaverseny

          • 2021. október 16-án zajlott Dunaszerdahelyen a Katedra Matematikaverseny tavalyi évfolyamának országos döntője. Iskolánk 3 tanulója került be az ország legjobbjai közé. Szabadidejüket feláldozva, heteken át készültek a megmérettetésre, ahol mindhárman dobogós helyen végeztek:

            Farkas Anna – 1.hely

            Máté Zsófia – 2.hely

            Máté Kristóf – 3.hely

            Szívből gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
      • +421 47 56 24 432
      • +421 915 968 785 - {#11662}
        +421 908 906 145 - {#7657}
      • Šrobárova 11/12
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
      • +421 917 538 435
      • +421 47 56 49 216
        +421 907 859 173 - {#7657}
        Novomeského 2070/11A
    • Bejelentkezés