Újdonságok

          • Parányi óriások nyomában jártunk a Föld napján

          •      Hagyományainkhoz híven ebben az évben is megemlékeztünk a Föld napjáról.

            Számunkra ez a nap sokkal több egy közönséges megemlékezésnél, ez a nap a holnapról, a klíma- és környezetvédelemről szól.

            Az idei év kiemelt témája a biológiai sokféleség megőrzése .

            Az ember felelőtlen magatartásával beleavatkozik a természet évezredes egyensúlyába, veszélyezteti a vadon élő állatok, köztük a rovarok életét.

            Témanapunk keretén belül éppen a rovarok sokszínűségére és sebezhetőségére hívtuk fel a figyelmet.

                 A 8.B osztály tanulói szívügyüknek tekintik a környezetvédelmet. Kis videót készítettek a rovarok jelentőségéről, és rovarhotel készítésére biztatták a felső tagozatos diákokat. Az elkészült remekműveket egy kiállítás keretén belül mutattuk be, nagy örömet szerezve ezzel kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

          • MATEMATIKAI OLIMPIA -járási forduló

          •      2022. április 12-én zajlott a Matematikai Olimpia járási fordulója a 6.- 8. osztályosok számára.

            A Matematikai Olimpia az egyik legigényesebb matematikaverseny. Az iskolai forduló nehéz feladatainak megoldása és kidolgozása alapján kerülnek be a tanulók a következő fordulóba. A hatodikosok kategóriájában Máté Zsófia(6.A), a hetedikesek kategóriájában Nagypál Katalin(7.A) a nyolcadikosok kategóriájában pedig Máté Kristóf(8.A) és Farkas Anna(8.B) képviselte iskolánkat.

            Mind a négyen dobogós helyen végeztek:

            Farkas Anna – 1.hely

            Máté Zsófia – 2.hely

            Nagypál Katalin – 2.hely

            Máté Kristóf – 2.hely

            Szívből gratulálunk a kitűnő eredményhez!

          • Poznaj slovenskú reč - kerületi forduló

          • Április 25-én zajlott Losoncon a „Poznaj slovenskú reč“ kerületi fordulója, ahol iskolánkat Ibos Eliška 8.B osztályos tanuló képviselte.
            Eliška ezüstsávos besorolásban részesült. Szívből gratulálunk neki és büszkék vagyunk Rá!

          • Iskolánk pedagógusa a díjazottak között

          • 2022.április 23-án a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVII. Országos találkozóján, Rozsnyón került sor az SZMPSZ díjak átadására.

            ILLÉS JUDIT, iskolánk pedagógusa, a Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredménykért kategória díjazottja lett.

            Jutka tanító néni személyes példája követendő, sokrétű tevékenysége pedig értékteremtő a régiónk számára. Tehetségét, tudását, a hagyományok tiszteletét, az értékek melletti elkötelezettségét nemcsak az oktatás és művelődés területén kamatoztatja. Azon pedagógusok közé tartozik, akik a hazai magyar közoktatás megmaradását, fejlesztését, az anyanyelvű kulturális örökségünk megtartását szolgálják és hozzájárulnak nemzeti értékeink megmaradásához.

            Szívből gratulálunk a vezetőség és a tanári kar nevében!

          • A Föld napja

          •      Iskolánk fontosnak tartja, hogy már a legkisebb tanulóink körében is elhintse a környezettudatos viselkedés magvait. Április 22-e, a Föld napja pont jó alkalom volt erre.

              Alsó tagozatos tanulóink figyelmét felhívtuk a környezetvédelem fontosságára, elbeszélgettünk az újrahasznosításról, a komposztálásról, a környezetszennyezésről és a Földről. Mindezt természetesen játékos, kreatív formában, amit a gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtak.

          • Szép magyar beszéd - Országos 4. hely!

          •      Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk anyanyelvünk ápolására, megőrzésére. Számos anyanyelvi és irodalmi versenybe kapcsolódunk be.

                 Ezeknek a versenyeknek egyike a Kassán megrendezett Szép magyar beszéd című verseny, ami az idén 2022.4.20-22. között került megrendezésre a Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium szervezésében.

                 Iskolánkat Lukács Lýdia 7.A osztályos tanuló képviselte. A többfordulós versenyen a tanulóknak először az olvasási feladatokkal kellett megküzdeniük, majd a kiválasztott témáról kellett fogalmazást írniuk, amit élőszóban adtak elő a zsűri tagjainak.

                 Ezúton gratulálunk Lukács Lýdiának, aki a verseny országos döntőjében az előkelő 4. helyet vívta ki.

                 Büszkék vagyunk Rád, Lýdia!

          • Kimagasló „tompás” sikerek a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

          •       2022. március 7-én került megrendezésre a Zrínyi Ilona Matematikaverseny közép-szlovákiai körzeti fordulója. Iskolánk diákjai hét kategóriában versenyeztek, s öt kategóriából elhozták az első helyezést, és ugyancsak öt kategóriában megnyerték a csapatversenyt. Az iskola tizenkét dobogósa közül hárman - Farkas Anna, Nagypál Katalin és Máté Zsófia - bejutottak az országos döntőbe.

                  A következő tanulók végeztek kategóriájukban az első nyolc hely valamelyikén:

            2.évfolyam:

            1.hely: Angyal István(2.A)

            3.hely: Komlósy Réka(2.A)

            5.hely: Fodor Olivér(2.A)

             

            3.évfolyam:

            1.hely: Lévay Áron(3.A)

            2.hely: Mag Adrián(3.B)

            4.hely: Lali András Damian(3.A)

            5.hely: Bőd Réka(3.A)

            6.hely: Berki Erik(3.B)

            7.hely: Leczó Regina(3.B)

            8.hely: Péter Alex Kristóf(3.A)

             

            4.évfolyam:

            2.hely: Farkas Barnabás(4.A)

            3.hely: Misove Adam(4.B)

            4. hely: Főző Botond(4.A)

            5.hely: Antal Ábel István(4.A)

            6. hely :Molnár Lilien(4.A)

            7.hely: Szántó Levente(4.A)

             

            5.évfolyam:

            3.hely: Kovács Orsolya(5.C)

            5.hely: Kulha Benjamin(5.A)

            7.hely: Silling Ádám(5.A)

             

            6.évfolyam:

            1.hely: Máté Zsófia(6.A) - bejutott az országos döntőbe

            5.hely: Kovács Noémi(6.A)

             

            7.évfolyam:

            1. hely: Nagypál Katalin(7.A) - bejutott az országos döntőbe

            3.hely: Juhász Szabolcs(7.A)

            4. hely: Bodor Kincső(7.A)

            6.hely: Lukács Lýdia(7.A)

            7. hely: Topor Máté (7.A)

            8. hely: Czakó Olivér(7.A)

             

            8.évfolyam:

            1.hely: Farkas Anna(8.B) - bejutott az országos döntőbe

            2. hely: Máté Kristóf(8.A)

             

            Csapatversenyben elért eredmények:

            2.évfolyam:

            1.hely: Angyal István, Komlósy Réka, Fodor Olivér

            3.évfolyam:

            1.hely: Lévay Áron, Mag Adrián, Lali András Damian

            4.évfolyam:

            1.hely: Farkas Barnabás, Misove Adam, Főző Botond

            5. évfolyam:

            2.hely: Kovács Orsolya, Kulha Benjamin, Silling Ádám

            7. évfolyam:

            1.hely: Nagypál Katalin, Juhász Szabolcs, Bodor Kincső

            8. évfolyam:

            1.hely: Farkas Anna, Máté Kristóf, Koós Erik

            Minden egyes diákunknak gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

          • Pitagorasz Matematikaverseny - járási forduló

          •     2021. március 29-én és 30-án került megrendezésre a Pitagorasz Matematikaverseny járási fordulója. A versenybe az iskolai forduló sikeres megoldói kapcsolódhattak be. A verseny idén online formában valósult meg az iskola informatikai szaktantermében.

                 Az iskolánk tanulói nagyon szép eredményeket értek el:

            P3 kategória

            4.hely: Lévay Áron (4.A)

            Sikeres megoldók:

            Péter Alex Kristóf, Szőke Bence, Lali András Damian, Juhász Ajsa, Dohnányi Viktor

             

            P4 kategória

            2.hely: Farkas Barnabás (4.A) és Főző Botond (4.A)

            Sikeres megoldók: Molnár Lili és Máté Tamás

             

            P6 kategória

            2. hely: Máté Zsófia(6.A)

             

            P7 kategória

            1. hely: Máté Zsófia(6.A)

            2. hely: Nagypál Katalin(7.A)

             

            P8 kategória

            1. hely: Nagypál Katalin(7.A)

            2. hely: Máté Kristóf(8.A)

            Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

          • Aranyeső a költészet napján

          • A költészet napján, 2022.4.11-én került megrendezésre a Petőfi –Tompa Országos Seregszemle járási fordulója Rimaszombatban.

            Aranysávos tanulóink csodálatos előadásaikkal méltán képviselhetik iskolánkat a kerületi fordulón: Szőke Bence (3.A), Mács Arina Sára (5.A), Madarász Lili (7.A), Mács Zille Anna (8.B), Csank Máté (8.B), Bohus Edina Alexandra (9.A), Danyi Lajos (9.A).

            Minden versenyzőnek szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk a következő megmérettetésen.

          • Értesítés

          •  

            A Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat igazgatósága munkaviszonyba felvesz 2022. augusztus 15-től

             

            iskolai konyha vezetőt

            A munkakör betöltésének feltételei:

            • megfelelő képesítés
            • feddhetetlenség
            • megfelelő egészségi állapot
            • az államnyelv ismerete

            Képesítésbeli feltételek:

            • érettségivel végződő teljes középfokú végzettség a közétkeztetés szakon
            • érettségivel végződő teljes középfokú végzettség közgazdasági szakon és igazolás az élelmiszeriparban való munkavégzéshez

            Szükséges okmányok:

            • munkaviszonyba való felvétel kérvénye telefonszámmal és email címmel
            • hivatásos életrajz
            • képesítést esetleg eddigi gyakorlatot igazoló okmány
            • szándéknyilatkozat a személyes adatok felhasználhatóságáról a 18/2018 sz. törvény értelmében

            További feltételek:

            • a magyar nyelv ismerete és használata
            • számítógépen való munkavégzés képessége (Word, Excel, Microsoft, Internet)
            • szervezési és vezetői képességek, rugalmasság, felelősség és megbízhatóság
            • kommunkikációs készség az iskolai étkeztetésben való munkavégzéshez
            • megfelelő egészségi állapot az iskolai étkeztetésben való munkavégzéshez

            Mit kínálunk:

            • kisebb munkaközösség vezetése
            • mobiltelefon magáncélokra is az előfizetett csomag keretén belül
            • notebook
            • hozzájárulás a kiegészítő nyugdíjbiztosításhoz
            • év végi jutalmak, valamint jutalmazás jubileumok alkalmával
            • az iskolai étkezdében való étkezés lehetősége
            • üdülési hozzájárulás
            • munkahelyi utazási költségekhez való hozzájárulás (vonatos és autóbuszos közlekedés kivéve a helyi járatokat)

             

            A kérvény beadásának határideje:

            A kérvényt a szükséges okiratokkal együtt az iskola címére küldjék 2022. 5. 20-ig.

            Személyes beszélgetésre csak a kiírásnak megfelelő jelöltek lesznek meghívva.

             

            Az iskola címe:

            Základná škola Mihálya Tompu s VJM  – Tompa Mihály Alapiskola

            Šrobárova 11/12

            979 01 Rimavská Sobota

            Email: zstompu1908@gmail.com

             

          • Erasmus+ projekt 5.nap

          • Egy eredményes és élményekben gazdag, csodálatosan szép projekthét utolsó napja Szicíliában.

            Legközelebb Szlovákiában találkozunk.

          • Erasmus+ projekt 2.nap

          • Napfény, tenger, barátok, utazás, szórakozva tanulás...

            Egy újabb csodás nap Szicíliában az Astrostem is cool! Erasmus+ projekt keretén belül.

          • SZÉP MAGYAR BESZÉD

          • A SZÉP MAGYARBESZÉD mai kerületi fordulóján iskolánkat Lukács Lýdia és Gyerpál Tímea képviselte. A tanulók a verseny mindhárom fordulójában nagyon szépen teljesítettek.

            A verseny első helyezettje Lukács Lýdia lett, így ő képviseli majd iskolánkat Kassán, ahol az országos döntő kerül megrendezésre.

            Gratulálunk és a továbbiakban is nagyon sok sikert kívánunk.

          • UTAZNI JÓ – CSATLAKOZZ TE IS!

          •      Jó hír, hogy az Erasmus program folytatódik , és ennek kapcsán alsó tagozatos tanulóink is egy kellemes délutánt tölthettek el azokban az országokban, ahová a programba bekapcsolódó diákjaink már ellátogathattak az elmúlt évek során. A „kirándulás” apropója a következő Erasmus találkozó, amelyre március végén kerül sor az olaszországi Petrosino városában. Ez az utazás adta az ötletet, hogy az alsó tagozatosok is egy kisebb „ utazáson” vehessenek részt az Erasmus partnerországokban: Olaszországban, Lengyelországban, Bulgáriában és Törökországban.

            CIAO! – köszönnek az olaszok. Az olasz köszönéseken kívül a gyerekek megismerkedtek az olasz mentalitással, kóstoltak pizzatekercset, megtapasztalhatták az „Etna kitörését”, olasz tésztafélékből képeket készítettek .

            WITAJ! Lengyelországban megcsodáhatták a lengyel népviseletet, ettek Krowkyt, rakétákat készítettek Hermaszewski űrhajós tiszteletére. Zenei aláfestésként pedig hallgattak egy kis lengyel polka zenét.

            ZDRAVEJ! Bulgáriában megkóstolták a híres sopszka salátát, megismerkedtek a ciril ábécével, sőt megtanulták leírni a neveiket is ciril betűkkel. Hajtogattak damaszkuszi rózsát is, ami az ország szimbóluma.

            MERHABA! Törökországban megtanulták, hogyan készül a török kávé, és mi kell egy jó kebab elkészítéséhez, sőt megkóstolták a törökmézet is. A gyerekek török szavakkal is gazdagodtak, már tudják, mi a mecset, vagy ki volt Szulejmán szultán. Kipróbálták, milyen is a dervis tánc.

            Reméljük, a vidám hangulatú délután meghozta a kedvetek, hogy csatlakozzatok az Erasmus programhoz, és akkor legközelebb Ti is velünk utazhattok!

            Viszontlátásra, vagyis ARRIVEDERCI, DO WIDZENIA, довиждане, GÖRÜŞÜRÜZ!

          • POZNAJ SLOVENSKÚ REČ

          • Március 22-én zajlott a rimaszombati Relax Szabadidő központban a "Poznaj slovenskú reč"-Ismerd meg a szlovák nyelvet című verseny járási fordulója.

            Iskolánkat két tanuló képviselte: Poór Bernadett és Ibos Eliška 8. osztályos tanulók.

            A II. kategória győztese Ibos Eliška lett, aki az 1. helyen végzett. Ő képviselik iskolánkat a kerületi fordulón.

            Bernadett dicséretben részesült.

            Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
      • +421 47 56 24 432
      • +421 915 968 785 - {#11662}
        +421 908 906 145 - {#7657}
      • Šrobárova 11/12
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
      • +421 917 538 435
      • +421 47 56 49 216
        +421 907 859 173 - {#7657}
        Novomeského 2070/11A
    • Bejelentkezés