A korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is megemlékeztünk az Állatok Világnapjáról.
A jeles nap programját a 9. A osztályos tanulók készítették és koordinálták.
Az iskolarádióban elhangzott rövid megemlékezés után az osztályok sorban megnézhettek egy kisállat - kiállítást az Erasmus teremben. A kiállításon a tanulók láthattak nyulakat, tengerimalacot, afrikai csigát, gekkót, patkányt és csótányokat is. A legbátrabbak kézbe vehették és meg is simogathatták az állatokat.
Itt tekinthették meg azt a kis filmet is, amit a beküldött vicces videókból állítottak össze a kilencedikesek. Az érdekes képeket és videókat beküldött tanulók jutalomban részesültek. A kilencedikesek szívesen meséltek a kisebbeknek az állatok életmódjáról és a felelősségteljes állattartásról, türelemmel válaszoltak a felmerülő kérdésekre is. A nap végén örömmel mondhattuk el, hogy olyan élményekkel töltődtünk fel, amiket csak az állatok adhatnak nekünk.
Köszönjük minden állatot behozó tanulónak és az Ekorelaxnak az együttműködést.