Újdonságok

          • Országos Internetes Matematikaverseny

          •       A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a 2021/2022-es tanévben is meghirdette a nyolcfordulós országos internetes matematikaversenyét. A versenybe a határon túli magyar iskolák diákjai is bekapcsolódhattak.           Iskolánkból Farkas Anna, 8.B osztályos tanuló élt a lehetőséggel,aki a 10. helyen végzett.

            Gratulálunk!

          • A TOMPÁSOK IDÉN IS TAROLTAK A KATEDRA IRODALOMVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉN

          •      Egész évben zajlott a lázas munka, és a 4 levelezős forduló után az első és a második kategóriában 20-20 csapat vívta ki magának a lehetőséget, hogy részt vegyen az irodalom döntőn. Így 2022. június 6-án a 7–9. osztályos diákok, június 7-én pedig a 5-6.osztályos tanulók mérhették össze a tudásuk legjavát a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán.

                 Iskolánkról az I. kategóriában az 5.a osztályból egy csapat, míg a II. kategóriában három csapat vett részt a döntőn:7.a, 8.a-8.b,9.a.

                 Az első kategória diákjai először vettek részt ezen a versenyen, de magasan helytálltak: felkészültségben, szövegértésben, logikus gondolkodásban megmutatták, hogy egy csapatként hogyan is kell dolgozni. Az ötödikesek a 6. helyet szerezték meg. Az I. kategória tanulói Szabó Borbála: János vitéz kód c. könyvével dolgoztak

                 A II. kategória tanulói Frank Márton művét, a Páratlanokat dolgozták fel. Tanulóink kemény, kitartó és áldozatkész munkája meghozta a gyümölcsét, ugyanis a II. kategóriában kilencedikeseink elhoztak az első helyet, a nyolcadikosok a dobogó harmadik fokára léphettek fel, a hetedikeseink pedig a 10. helyet szerezték meg.

            I. kategória:

            -Farkas Krisztina /5.a/, Mács Arina Sára/5.a/, Reiter Bence István/5.a/ - 6.hely, felkészítő: Lukács Veronika

            II.kategória:

            -Lukács Lýdia /7.a/, Mag Szebasztián/7.a/, Plesivcsák Sofia/7.a/ - 10.hely, felkészítő: Talpas Kamarás Eszter

            -Antal Flóra/8.a/, Farkas Anna/8.b/, Mács Zille Anna/8.b/ - 3.hely, felkészítő: Lukács Veronika

            -Bohuš Edina Alexandra/9.a/, Foszlányi Dávid/9.a/, Molnár Anna/9.a/ - 1. hely, felkészítő: Mács Gyöngyi

            Szívből gratulálunk!

          • Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos fordulója

          •     Idén Gombaszögön rendezték meg az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos fordulóját, mely június 6-án és 7-én zajlott ezen a csodálatos helyszínen.

               Iskolánkat két tanuló képviselte a legjobbak között. Az I. kategóriában Fodor Olivér a 2.A osztály tanulója arany sávos, míg a II. kategóriában Csank Máté a 8.B osztály diákja ezüst sávos minősítésben részesült.

                Sikerükhöz gratulálunk!

          • Országos siker az Olvasni jó! versenyen

          •    2022. június 3-án 16.alkalommal került megrendezésre az Olvasni jó! elnevezésű olvasást népszerűsítő verseny Rimaszombatban. Az országos döntőben 13 csapat mérte össze tudását, hogy ki ismeri jobban Mészöly Ágnes A királyné violája című regényét.

            Iskolánkat Madarász Lili, Czene Lara és Juhász Szabolcs 7.A osztályos tanulóink képviselték, és nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy az előkelő második helyen végeztek!

            Szívből gratulálunk!

          • MERT ÖSSZETARTOZUNK!

          • Június 4. - a Nemzeti Összetartozás Napja

            Iskolánk alsó tagozatos tanulóival mi is csatlakoztun az Összetartozás tánca elnevezésű kezdeményezéshez. 50 kisdiák ismerkedett heteken keresztül a dalokkal, gyakorolta szorgalmasan a lépéseket. Munkájuk eredménye felemelő.

          • Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv

          •      A Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége idén újra meghirdette az „Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv – Deme László emlékére” elnevezésű vetélkedőt.  A verseny célja a magyar nyelv népszerűsítése és az anyanyelvápolás.  Az írásbeli forduló feladatainak helyes megoldásával csapatunk bejutott a középdöntőbe, amelyre 2022.5.26-án került sor az Ivan Krasko Gimnáziumban, Rimaszombatban.

            Csapatunk tagjai ( Farkas Anna, Mács Zille Anna, Máté Kristóf, Páliás Dominik)  hősiesen küzdöttek, és végül a 2.helyen végeztek a 10 feladatból álló versengésben.

            Mindenkinek szívből gratulálunk!

          • Petőfi-Tompa Országos Seregszemle Érsekújváron

          •      Május 28-án, szombaton került megrendezésre a vers-és prózamondók döntője Érsekújváron, ahova iskolánk 5 tehetséges tanulója nyert meghívást. A verseny Czuczor Gergely papköltő mellszobrának megkoszorúzásával vette kezdetét. Vers- és prózamondóink, leküzdve fáradtságukat, tökéletesen helytálltak, méltón képviselték iskolájukat. Mindannyian elismerő oklevélben részesültek, külön öröm számunkra, hogy Mács Arina Sára (5.A) előadását különdíjjal értékelték.

            Mács Arina Sára (5A), Madarász Lili (7A), Mács Zille Anna (8.B), Csank Máté( 8.B) , Danyi Lajos (9.A)

            „Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

            Szívből gratulálunk, büszkék vagyunk rátok!

          • Drámajátékok az osztályfőnöki órán -Továbbképzés pedagógusainknak

          •     Iskolánkon 2022. május 19-én került sor pedagógusaink továbbképzésére, mely a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett pályázatnak köszönhetően jött létre.

                Egy kellemes délutánt töltöttünk Hencz Annamária kolléganővel, aki a drámapedagógia világába vezetett be minket. Előadásának fő célja az volt, hogy az általa megismertetett játékokat használhassuk az osztályfőnöki óráinkon.

          • Matematika Olimpia Z9 – kerületi forduló

          •     2022. március 29-én került megrendezésre a Matematikai Olimpia kerületi fordulója a kilencedik évfolyam számára. A kerületi fordulót az iskolai, ill. a járási forduló előzte meg, ahonnan a legjobban teljesítő diákok kerültek be a versenybe.

            Iskolánkat Nagypál Katalin (7.A) és Máté Kristóf (8.A) képviselték, akik magasabb kategóriában versenyeztek - Katóca hetedikesként, Kristóf pedig nyolcadikosként versenyzett a kilencedikesek között. Mindketten megállták a helyüket, és sikeres megoldók lettek.

            Z9 kategória kerületi forduló:

            5.hely: Nagypál Katalin

            14.hely: Máté Kristóf

            Az elért eredményekhez szívből gratulálunk!

          • Robotika verseny

          •      2022. május 13-án a füleki gimnázium és az IN-NOVA polgári társulás szervezésében került megrendezésre a RoboSum és RoboCross nemzetközi robotikai verseny, melyen többségében középiskolás csapatok vettek részt.

                 Iskolánk két robottal nevezett be a RoboCross versenybe, Máté Zsófia és Ádám Gábor csapata a 4. helyen, Máté Kristóf és Páliás Dominik az 5. helyen végzett a 9 csapat közül. Máté Zsófia és Ádám Gábor kipróbálták önmagukat a RoboSumban is, ahol már a komoly programozás világába léphettek be.

          • Értékőrző tanfolyam

          •     2022.május 12-én került megrendezésre a DMZ polgári társulás jóvoltából az Értékőrző tanfolyam elnevezésű előadás-sorozat, melyen iskolánk 7.A osztályos tanulói vettek részt. A délelőtt folyamán Farkas Ottó varázsolta el őket Tompa Mihályról szóló anekdotáival és a helyi mondavilággal, majd Dr. Gaál Lajos Gömör természeti csodáit mutatta be a diákoknak és végül, Varga Gábor Gömör történelmét és műemlékeit ismertette.

            Köszönjük szépen a szervezőknek, hogy részesei lehettünk!

          • Mesemondóink Bátkában

          •    2022. május 9-én lezajlott az XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny bátkai regionális fordulója. Iskolánkat 3 mesemondó képviselte, név szerint Fodor Olivér (2.A), Nagy Noémi (4.B) és Csank Máté (8.B). Noémi ezüst-, Olivér és Máté aranysávos minősítésben részesültek, így a rozsnyói országos döntőn ők is ott mesélhetnek a legjobbak között.

                Szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk!

          • Sikerek a köbön a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen

          •      Hatalmas büszkeséggel tölt el minket, hogy a 2022. május 4-én megrendezésre került Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny felvidéki díjátadó ünnepségén tanulóink büszkén vehették át előkelő helyezéseikért járó okleveleiket. A díjátadóra a komáromi Selye János Gimnázium dísztermében került sor.

                 A Tompa Mihály Alapiskola tanulói idén első alkalommal vettek részt ezen a nemzetközi versenyen, amelynek célja a matematika népszerűsítése, megszerettetése és új tehetségek felfedezése. A versenyt 89 országban azonos időpontban rendezik meg, és mindenkinek lehetősége van a saját anyannyelvén versenyezni. Felvidéken idén 29 magyar iskola összesen 1441 tanulója kapcsolódott be a versenybe, évfolyamonként átlagosan 150-160 diák.

               Első nekifutásra is csodálatos eredmények születtek, hiszen a díjkiosztó ünnepségre az egyes évfolyamok első hat helyezettjei kaptak meghívót.

             

            Iskolánk díjazottjai:

            3. évfolyam –163 versenyző: Lévay Áron – 4.hely

                                                           Lali András Damian – 6.hely

            6. évfolyam –139 versenyző: Máté Zsófia – 2.hely

            7. évfolyam –120 versenyző: Nagypál Katalin – 1.hely

            8. évfolyam –146 versenyző: Farkas Anna – 1.hely

                                                           Máté Kristóf – 2.hely

                 A szervezők minden évben a legeredményesebb diákok tanárait is kitüntetik, iskolánkból Farkas Csizmadia Zsuzsanna és Zimányi Zsófia részesült elismerésben.

            Kimagasló eredményt értek még el:

            2. évfolyam : Ádám Péter (23.hely)

            3. évfolyam: Bőd Réka (16.hely)

            4. évfolyam : Molnár Lili (7.hely), Antal Ábel (18.hely), Albert Karin (20.hely), Farkas Barnabás (24.hely), Főző Botond (24.hely)

            5. évfolyam :Molnár Tamás (26.hely)

            6. évfolyam: Ádám Gábor (20.hely), Kovács Noémi (24.hely)

            7. évfolyam: Czakó Olivér (22.hely), Topor Máté (23.hely)

             

                 Szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

             

             

             

             


          • Rendhagyó módon emlékeztünk meg a város napjáról

          •     A városnap Rimaszombatban éves ünnep. A Főtéren szórakoztató programokat és kulturális forgatagot nézhetnek meg az érdeklődők. Iskolánk diákjai minden évben aktív részesei ezeknek a rendezvényeknek.

                A 8. évfolyam tanulói ebben az tanévben rendhagyó módon tisztelegtek városunk előtt. Projektmunkákat készítettek a város történelméről, nevezetességeiről, életérő. A sok érdekes és figyelemreméltó alkotás közül kimagaslik Csank Máté 8.B osztályos tanuló munkája, aki a város régi dicsőségéről, virágzó iparáról készítette el kis videóját.

                  Büszkén tesszük közzé ügyes diákunk munkáját.

          • Képzőművészeti verseny

          • "A világűr gyerekszemmel - Vesmír očami detí" című képzőművészeti verseny 3. kategóriájában Pekarčík Bianka, 5.A osztályos tanuló 2. helyezést ért el.

            Gratulálunk!

          • Zrínyi Ilona Matematikaverseny nemzetközi döntő

          •      A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. Magyarország egyik legnépszerűbb matematikaversenye, melyen a határon túl élő magyarul tudó diákok is részt vehetnek. A versenyben résztvevő diákok három forduló során mérik össze a tudásukat – iskolai, megyei és a nemzetközi döntőben.

                 Az idei versenybe Közép-Szlovákiából 5 magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium, 131 diákja nevezett be. Az iskolai és a közép-szlovákiai forduló akadályait leküzdve közülük 3 diák jutott be a nemzetközi döntőbe.

                 Nagy örömünkre szolgál, hogy mindhárom diák az iskolánk diákja.

            Máté Zsófia, 6.A osztályos tanuló immáron harmadik alkalommal jutott be eme rangos verseny döntőjébe.

            Farkas Anna, 8.B osztályos tanuló és Nagypál Katalin, 7. A osztályos tanuló éveken át tartó szorgos munkájuk eredményeként idén először jutottak el a verseny legmagasabb szintjére, ahol kimagasló eredményeket értek el:

            Farkas Anna 137 dőntős közül a 37. helyen,

            Nagypál Katalin pedig 139 versenyző közül a 11. helyen végzett.

            Katalin részt vett Kecskeméten az ünnepélyes díjátadón is, ahol a döntősök első 20 helyezettjét díjjazták.

            Gratulálunk a lányoknak! További sok sikert kívánunk!

          • Napközis csoportjaink a Föld napján

          • a természet segítségére siettek.

            A nagyok kézenfogták a kicsiket s együtt megtisztították a Rima folyó pártjának egy részét. Jókedvűen , szorgosan dolgoztak,öröm volt nézni.

            Kedves felnőttek!Vegyetek róluk példát!

          • Petőfi-Tompa Országos seregszemle kerületi forduló

          •     Ipolyszécsénykén, 2022. április 28-án, került megrendezésre a Petőfi-Tompa Országos seregszemle kerületi fordulója, melyen iskolánkat 7 tanuló képviselte.

                Ezen a megmérettetésen aranysávos helyezést ért el: Mács Arina Sára /5.a/ - II. kategória - próza, Madarász Lili /7.a/ - II. kategória - vers, Csank Máte /8.B/ - III. kategória - próza, Mács Zille Anna /8.b/ - III. kategória - vers, Danyi Lajos /9.a/ - III. kategória - próza. Ezüstsávos minősítést ért el Szőke Bence /3.a/ - I. kategória - próza, Bohuš Edina Alexandra /9.a/ - III. kategória - próza.

                Valamennyi diákunknak gratulálunk. A továbbjutó tanulóknak pedig sok sikert és kitartást az érsekújvári döntőhöz.

          • Rendhagyó biológia óra

          •     Iskolánk 3.-4. ill. 6.-7. osztályos tanulói mézkóstolóval egybekötött előadáson vettek részt, melyet Majoros Jácint méhész tartott. A gyerekek fontos információkat kaptak a méhek életéről és fontos szerepéről a természetben.

                Olyan ismeretekkel lettek gazdagabbak, amelyek az iskolai tananyagban sem szerepelnek. Megtudhatták, hogyan készülnek a legértékesebb méhtermékek, hogy mi az apiterápia, és hogyan lehetünk egészségesebbek a méhek patikájából.

                Az érdekes előadás végén mézet és virágport is kóstolhattak.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
      • +421 47 56 24 432
      • +421 915 968 785 - {#11662}
        +421 908 906 145 - {#7657}
      • Šrobárova 11/12
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
      • +421 917 538 435
      • +421 47 56 49 216
        +421 907 859 173 - {#7657}
        Novomeského 2070/11A
    • Bejelentkezés