• GYALOGTÚRA A MEDVESALJÁN

          • Iskolánk lelkes, természetkedvelő tanulói 2019. szeptember 19 - én gyalogtúrán vettek részt.

            Meglátogatták a Medvesalja ismert túrahelyeit. Először a Vecseklő határában található mesterséges tavat nézték meg, ahol megfigyelhették a halak etetését is. Innen a Tamáshegyi - kilátóhoz mentek, melynek felső szintjéről gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra. A túra zárásaként az Egyházasbást határában található Mogyorós – kúthoz látogattak.

            Közben érdeklődéssel tanulmányozták a környék állat- és növényvilágát.

            Szép élményekkel térhettek haza a kirándulásról.

          • Épületfelújítás

          • Iskolánkban a 2018/19-es tanévben is folytatódtak a felújítási munkálatok.  A felső tagozatos tantestületi szoba több mint negyven év után új köntöst kapott: új padló, festés és új, praktikus berendezés került a terembe. Pedagógusaink most már mindkét tagozaton és a napközi otthonban is 21. századi körülmények között készülhetnek a tanítási órákra.

            A nyári szünidő folyamán a 111 éves iskolaépületünk homlokzata is megújult. Műemlék épületről lévén szó a városi képviselőtestület által jóváhagyott támogatási összeg nagy segítséget nyújtott a felújítási munkálatokhoz.  Terveink szerint és az anyagi lehetőségek függvényében szeretnénk az elkövetkezendő időszakban az épület teljes ablakcseréjét valamint az egész épület külső felújítását is elvégezni.

          • Értesítés

          • Értesítjük a tanulókat és a szülőket, hogy az iskolai büfé a következő napokon zárva lesz: 2019. szeptember  13., 18., 19., 20.

          • Civilvédelmi gyakorlat

          • 2019. szeptember 12-én és 13-án iskolánk felső tagozatos tanulói tanterv szerinti civilvédelmi gyakorlaton vesznek részt. Csütörtökön elméleti oktatás folyik az osztálytermekben, pénteken menetgyakorlat a város kijelölt pontjain. 

          • Iskolánk ismét az ERASMUS+ programban!

          • 5 ország részvételével indul a 2019/2020-as tanévben az ASTROSTEM elnevezésű projekt az ERASMUS+ program keretén belül. Ezúttal a természettudományi tantárgyakat népszerűsítő programsorozat veszi kezdetét már az őszi hónapok folyamán.Partnerországaink: Bulgária, Lengyelország, Olaszország és Törökország.

          • RENDHAGYÓ IGAZGATÓI SZABADNAP

          • Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy 2019. szeptember 5-én szervezési okok miatt (központi vízvezeték meghibásodása) nem lesz tanítás. Amennyiben a hibát a mai nap folyamán eltávolítják, szeptember 6-tól a tanítás zavartalanul folytatódik. Bárminemű változást az iskolánk weboldalán közlünk. 

          • Ünnepélyes tanévnyitó

          • Értesítjük diákjainkat és kedves szüleiket, hogy iskolánk ünnepélyes tanévnyitója 2019. szeptember 2-án a Novomesky utcai épületben 8,00 órakor, a Šrobár utcai épületben pedig 8,30 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel várunk!

          • BIBLIAI RAJZVERSENY

          • A rimaszombati Katolikus Kör p.t. a Római Katolikus Plébánia védnöksége alatt hirdette meg ebben az évben a bibliai rajzverseny VIII. évfolyamát, melynek témája Az egyiptomi tíz csapás volt. 

            Tanulóink szép munkákkal szép eredményeket értek el.

            I. kategória: Dieneš Richárd (3. A) – 1. hely

                                 Máté Zsófia (3. A) – 2. hely

            II. kategória: Juhász Viktor (4. A) – 3. hely

          • POZNAJ SLOVENSKÚ REČ - ORSZÁGOS FORDULÓ

          • 2019. június 6-án Érsekújvárban rendezték meg a Poznaj slovenskú reč elnevezésű tanulmányi verseny országos fordulóját.

            Iskolánkat Csíkfejes Ádám, 9. osztályos tanuló képviselte,aki 5. helyen végzett.

            Szívből gratulálunk!

             

          • NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA

          • 2019. június 4. - Budapest

            Iskolánk, a Rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola évek óta rendszeresen fogadja a Határtalanul program keretén belül a Magyarországról érkező vendégiskolákat. Évente 22 – 26 iskolát fogadunk vendégül: baráti találkozások, beszélgetések, óralátogatások, iskolabemutatók, ünnepi megemlékezések, közös sportolás töltik ki a látogatások programját. A szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola pedagógusaival és diákjaival szorosabb kapcsolat is összefűz bennünket. Ők a Határtalanul programnak köszönhetően rendszeresen ellátogatnak hozzánk, sőt mi is többször jártunk már náluk körzeti szavalóversenyük résztvevőiként. A szikszói testvériskolánk közbenjárásával valósulhatott meg 2019. június 4-én budapesti utunk is, melynek keretén belül a Nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett programokon vehettünk részt.

            Iskolánk 20 tanulója és 3 pedagógusa élvezte ennek a napnak az eseményeit. Részesei lehettünk a Parlament előtti több ezer fős közös éneklésnek. Felemelő érzés volt együtt énekelni Szarka Tamással, akivel ez év áprilisában a Rimaszombatban 28. alkalommal megszervezett Tompa Mihály Országos Versenyen is találkozhattunk. A közös énekléshez iskolánk többi tanulója is csatlakozott. Ezt bizonyítja a Facebook oldalunkon megtalálható videó felvételünk is: https://www.facebook.com/zstompu/videos/492799254611070/. A budapesti kis csapatunk megtekinthette a Parlamentben a koronaékszereket is. Élmény volt diákjaink számára, hisz többen még nem jártak a Parlamentben.  Volt időnk arra is, hogy „meglátogassuk“ József Attilát „a rakodópart alsó kövén“. Élmény volt diákjaink számára már csak azért is, mert épp aktuális magyar irodalmi tananyagunk elevenedett meg előttük. Utunk során lehetőségünk nyílt egy rövid autóbuszos városnézésre is. Ennek a napnak méltó lezárása volt az István, a király c. rockopera koncertváltozata, melyet a Papp László Sportarénában élvezhettünk. Tanulóink élményekkel telve és feltöltődve térhettek haza. 

             

          • V.CHARLES DARWIN TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

          • 2019. május 23 -án rendeztük meg az V.Charles Darwin természettudományi verseny döntőjét. A döntőbe az írásbeli feladatok sikeres megoldása után iskolánk 25 legjobb természettudósa került .

            A versenyfeladatok kitalálói a IX. A osztály tanulói voltak, név szerint Gál Veronika, Csíkfejes Ádám, Házik Tímea, Bodor Dávid és Vitárius Gyula . Ők alkották a gyerekzsűrit is. Munkájukat Lukács Annamária tanító néni segítette. A zsűri tagjai felnőtteket megszégyenítő jártassággal dolgoztak a feladatok élőkészítésében és a verseny lebonyolításánál is.

            A versenyzők 12 érdekes feladatot oldottak meg. Keresték Afrika érdekességeit, Szlovákia szép tájait. Erdei fákat határoztak meg a leveleik alapján. Volt keresztrejtvény, állati lakhelyek meghatározása, állatfelismerés,növényi rekordok és sok más érdekes feladat. Legizgalmasabbnak az a feladat bizonyult amikor különböző gyümölcsöket kellett meghatározni bekötött szemmel, az ízük alapján.

            A verseny győztese a Kecskék csapata lett.

            A csapat tagjai:

            Farkas Anna V.A

            Kulha Dániel VI.A 

            Fejes Ágnes VII.A

            Szabó Bianka VIII. A 

            Horváth Áron Zoltán XI.A.

            Az írásbeli feladatok legjobb egyéni megoldója Csíkfejes Ádám volt.

            A győztesek és a zsűri tagjai vehetnek majd részt 2017 június 12-én egy jutalom kiránduláson Nagybalogon. A túrát a zsűri tagjai szervezik.Mindenkinek gratulálunk.

            A győztesekre büszkék vagyunk.

          • X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny - ORSZÁGOS DÖNTŐ

          • 2019. június első napjaiban került sor Rozsnyón a Történelmi Városháza épületében a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjére.

            A jóhangulatú, érdekes programokkal teletűzdelt rendezvényen két tanuló képviselte iskolánkat a következő eredménnyel:

            Radics András (3. A) aranysávos besorolást,

            Csank Máté (5. B) ezüstsávos besorolást kapott.

            Mindkettőjüknek gratulálunk.

          • MEGLÁTOGATTUK A HELYI MÚZEUMOT

          • 2019. június 3-án a 8.A és a 9.A tanulói meglátogatták a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumot, ahol információkban gazdag két tanítási órát töltöttek el.

            Elsőként megcsodálhatták Erzsébet királyné, „ Sisi “ újraálmodott ruháit, majd megismerhették a 19. századi fürdőéletet Gömörben. Látogatásuk végén pedig megnézhették a 90 – es évek egyik legismertebb, rimaszombati származású zenekarának, a Maduarnak a történetét. Köszönet a múzeum dolgozóinak a kedves fogadtatásért és a hasznos információkért.

            Máskor is szívesen meglátogatjuk a helyi múzeumot.

          • FELVIDÉKI TEHETSÉGNAP

          • 2019. május 25-én Komáromban rendezték meg az V. Felvidéki Tehetségnapot.

            Az ország legkimagaslóbb versenyeredményeket elért diákjait és felkészítő tanáraikat díjazták.Iskolánkból Csíkfejes Ádám kilencedik osztályos tanuló vett részt ezen a rendezvényen. Ádám rendkívül tehetséges mind a természettudányok, mind a nyelvek területén. Ebben az évben országos szintig jutott a Szép magyar beszéd, Katedra Irodalomverseny és a Poznaj slovenskú reč versenyeken, 1. helyezést ért el a kémiai olimpia kerületi fordulóján.

            Felkészítő tanárok: Mács Gyöngyi, Talpas Kamarás Eszter és Farkas Csizmadia Zsuzsanna

          • KIÁLLITÁSON A MÚZEUMBAN...

          • Szép és érdekes kiállítást tekintettek meg iskolánk ötödikes tanulói.

            A Gömör-Kishonti Múzeumban megrendezett, előadással egybekötött tárlaton a tanulók megismerkedtek a Cseres hegység természeti szépségeivel. A Tájvédelmi Körzet 30. születésnapja tiszteletére megrendezett tárlat érdekes paneleken mutatja be a terület geológiai és biológiai értékeit. Figyelmet szentel a környezetvédelemnek is. A tanulók nemcsak a növények és állatok képeit nézhették meg, de megcsodálhatták az állatok kipreparált példányait is. Kérdéseikre a Tájvédelmi Körzet munkatársai szívesen válaszoltak. 

            Az előadás végén a tanulók interaktív játékokat is kipróbálhattak.

          • LÁTOGATÁS A KÖNYVTÁRBAN

          • Iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói érdekes előadáson vehettek részt a városi könyvtárban.

            RNDR. Gaál Lajos geológus és barlangkutató beszélt a gyerekeknek a szlovákiai barlangok jelentőségéről. Bemutatta a barlangok csodálatos világát és az itt élő különleges állatokat. Az előadás igen szórakoztató és érdekes volt. A prezentációban csodálatos képeket láthattunk szűkebb hazánk Gömör és a környező országok barlangjairól. Sok új információval lettünk gazdagabbak. 

            Minden résztvevőnek nagy élmény volt!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
      • +421 47 56 24 432
      • +421 915 968 785 - {#11662}
        +421 908 906 145 - {#7657}
      • Šrobárova 11/12
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
      • +421 917 538 435
      • +421 47 56 49 216
        +421 907 859 173 - {#7657}
        Novomeského 2070/11A
    • Bejelentkezés