Újdonságok

          • Rendhagyó óra

          • A 9. évfolyam tanulói ellátogattak a könyvtárba, ahol egy előadáson, beszélgetésen vehettek
            részt az AIDS-szel kapcsolatban.
            Tanulóink megtudták, hogy az AIDS (acquired immunodeficiency syndrome – szerzett
            immunhiányos tünetegyüttes) az immunrendszer egy olyan betegsége, amelyet HIV-fertőzés
            (human immunodeficiency vírus) okoz. Ez az egész szervezetet érinti. Nemi úton (nemi
            váladékokkal), vérrel és anyatejjel is átadható a fertőzés. A HIV-fertőzéstől az AIDS kialakulásáig
            kb. 10 év telik el, majd az AIDS diagnosztizálása után átlagosan 5 éven belül várható a
            megbetegedettek elhalálozása. A beszélgetés során kiderült, hogy a betegség a mai napig nem
            gyógyítható, így a vírus elleni egyetlen védekezési lehetőség a megelőzés.
            Az AIDS 1981 óta sorolható az ismert betegségek közé.

          • TMAI 🥳farsang🥳

          • Február 13-án farsangi mulatság volt iskolánkon. Alsótagozatos tanulóink jelmezekbe, maskarákba öltöztek.A nevelőnénik izgalmas,mókás versenyeket készítettek számukra,s persze a tánc sem maradt el. Vidámsággal búcsúztattuk a telet. 🤡

          • 📚Meseműhely a Tompában🖌

          • A beiratkozási program keretében a Tompa Mihály Alapiskola ismét megnyitja kapuját. Interaktív mesével, kézműves műhellyel várjuk az óvodásokat és szüleiket.

          • A MAGYAR REJTVÉNYFEJTŐK NAPJA📝

          • Február 3-án a magyar rejtvényfejtőket ünnepeljük. Ebből az alkalomból iskolánk tanulói is kipróbálhatták magukat a rejtvények világában: keresztrejtvényeket oldottak meg, szókeresőkkel ismerkedtek, és játékos feladatokon keresztül tornáztatták meg az agyukat. 🧠A foglalkozások során betekintést nyertek a keresztrejtvény történetébe is, megtudták, hogyan alakult ki ez a népszerű fejtörő, és miért szeretjük mind a mai napig.

            Reméljük, sokan kedvet kaptak a rejtvényfejtéshez, ami otthon is kellemes időtöltés lehet az egész család számára.

          • Valentin-nap 💕

          • A Valentin-nap nemcsak a szerelemről, hanem a barátságról is szól. Iskolánk közösségét az összetartozás, a barátságok teszik igazán különlegessé.

            „A barátság az egyetlen ragasztó, ami összetartja a világot.”

            – Woodrow Wilson

            Kívánunk mindenkinek szeretetben, mosolyban és igaz barátságokban gazdag Valentin-napot!💕

          • VERSEK ÉS PRÓZÁK DÉLUTÁNJA

          • Iskolánkban február 5-én került sor a Tompa Mihály Országos Verseny iskolai fordulójára.

            A tanulók szépen felkészültek, a zsűrinek nem volt könnyű dolga.

            Az 1. kategóriában 18 tanuló , a 2.kategóriában 16 tanuló szállt versenybe. Kategóriánként 3-3 tanuló szerzett aranysávos minősítést és képviselheti iskolánkat a járási fordulón.

            I.kategória VERS:

            Thuza Lorina (2.a)

            Miadok Melani (3.a)

            Molnár Nikolasz (3.a)

            I.kategória PRÓZA:

            Szőke Ádám (3.a)

            Tóth Teó (3.a)

            Lajka Leó (3.a)

            II.kategória VERS:

            Deák Marcel (4.b)

            Pásztor Apollónia. (5.a)

            Varga Lea (6.a)

            II. kategória PRÓZA:

            Jeriga Natália (4.b)

            Ádám Dániel (4.b)

            Végh Rebeka (4.a)

            III.kategória VERS:

            Leczó Regina (7.b)

            III.kategória PRÓZA:

            Mács Arina Sára (9.a)

            Farkas Barnabás (8.a)

            Szőke Bence (7.a)

             

            Köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját

            A járási fordulóhoz mindenkinek sok sikert kívánunk!

          • 📊 Büszkék vagyunk matematikusainkra!

          • A Pitagorasz matematikaverseny iskolai fordulójában tanulóink ismét szép eredményeket értek el. Szorgalmuknak, kitartásuknak és logikus gondolkodásuknak köszönhetően sokan kiváló teljesítményt nyújtottak.Elismerés illeti minden résztvevőt, különésen a helyezetteket és a sikeres megoldókat. 👏🧠✨

            Eredményeink:

            3. évfolyam – „OKOSKA” verseny

            🥇 1. hely: Danyi Miklós, 3.A

            🥈 2. hely: Szőke Ádám, 3.A

            4. évfolyam

            🥇 1. hely: Lajka Zsolt, 4.B

            🥈 2–4. hely: Maňo Zalán, 4.B

            Bohó György Péter, 4.B

            Pócsik Alex, 4.B

            További sikeres megoldók:Simon Laura, 4.A

            Végh Rebeka, 4.A

            Jánošdeák Lia, 4.B

            Tóth Krisztián, 4.A

            Ádám Gábor, 4.A

            5. évfolyam

            🥇 1. hely: Šivák Dávid Bence, 5.A

            6. évfolyam

            🥇 1. hely: Ádám Péter, 6.A

            🥈 2. hely: Komlósy Réka, 6.A

            7. évfolyam

            🥇 1. hely: Mag Adrián, 7.B

            🥈 2. hely: Leczó Regina, 7.B

            8. évfolyam

            🥇 1. hely: Farkas Barnabás, 8.A

            🥈 2. hely: Molnár Lilien, 8.A

            🥉 3. hely: Antal Ábel István, 8.A🎉

            Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját, tanulóinknak pedig további sok sikert kívánunk a járási fordulóban! Hajrá, csak így tovább! 📚🍀

          • 🦔Iskolanyitogató 🐿

          • Örömmel fogadtuk iskolánkban a nagycsoportos óvodásokat, akik látogatásuk során megismerkedhettek az alsó tagozatos tanító nénikkel és nevelőnénikkel. A gyerekek nagy lelkesedéssel fedezték fel a „Kerekerdőt”, ahol mesét hallgattak, medvét csalogattak, cammogva ugráltak, célba dobtak, kúsztak és másztak, valamint rajzolgattak a tornaterem kerek erdejében.A foglalkozások alatt megmutatták rátermettségüket és ügyességüket. Nagy öröm volt számunkra, hogy ellátogattak hozzánk, és reméljük, hogy szép élményekkel gazdagodtak. 🐾Köszönjük a gyerekek aktív hozzáállását és a szülők bizalmát 😊

          • 🧪 Varázslatos kémia 🧪

          • A 7. osztályos tanulók egy kémia projekt keretében csodás kristályokat növesztettek. Mindehhez csak néhány egyszerű, otthon is megtalálható eszközre és egy kis türelemre volt szükség. Pár nap elteltével már különleges formájú, ragyogó kristályokban gyönyörködhettek. Lássunk ebből egy kis ízelítőt!

      • Kapcsolatok

        • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
        • +421 47 56 24 432
        • +421 915 968 785 - {#11662}
          +421 908 906 145 - {#7657}
        • Šrobárova 11/12
          97901 Rimavská Sobota
          Slovakia
        • +421 917 538 435
        • +421 47 56 49 216
          +421 907 859 173 - {#7657}
          Novomeského 2070/11A
      • Bejelentkezés