Újdonságok

          • Határtalanul!- Kirándulás Erdélyben

          • A Határtalanul! program keretén belül iskolánk 7.A-s és 8.A-s diákjai egy felejthetetlen erdélyi utazáson vettek részt. A tanulmányi út 2023.április 17-től 21-ig tartott.

            Az első napunk javarészt utazással telt. Az út alatt kitérőt tettünk Nagyváradon, ahol megtekintettük a város nevezetességeit, bámulatos szecessziós épületeit. A diákok érdeklődését leginkább a Fekete Sas Palota keltette fel, ahol annak idején maga Ady is megfordult.

            Másnap Szovátát fedeztük fel, ahol a szálláshelyünk is volt. Túráztunk a Medve-tó körül, de megcsodálhattuk a település kisebb tavait is. Ebéd után a hotelünk wellness részlegének szolgáltatásait vették igénybe tanulóink, amit mindenki nagyon élvezett.

            A harmadik napunk „Petőfi nyomában” telt, a Székelykeresztúr – Fehéregyháza – Segesvár útvonalon. Megtekintettük Fehéregyházán a csata helyszínét, valamint meglátogattuk a helyi Petőfi Sándor Emlékmúzeumot, ahol nagyon érdekes előadást hallgathattunk meg Petőfi Sándorról. Székelykeresztúron megnézhettük azt a körtefát, ahol Petőfi vélhetően utolsó versét írta. Utunk végállomása Segesvár volt, ahol körbejártuk és felfedeztük a történelmi belvárost.

            Csütörtökön Farkaslakán jártunk, ahol leróttuk kegyeletünket Tamási Áron, székely író sírja előtt. Ellátogattunk a Parajdi Sóbányába is, amely színes programkínálatával azonnal elnyerte a diákok tetszését.

            Kirándulásunk utolsó napja már a hazautazással telt, azonban nem mulasztottuk el a lehetőséget, hogy megálljunk Mátyás király szülővárosában, Kolozsváron. Itt egy rövid városnézésen vettünk részt. Jártunk Mátyás király szülőházánál, majd ellátogattunk a Kolozsvári Tűzoltótoronyba. Megtekintettük a Szent Mihály-templomot és az előtte álló Mátyás király emlékművet is.

            Tartalmas 5 nap volt ez gyerekek és tanáraik részére egyaránt. Sok új helyet fedeztünk fel, felejthetetlen pillanatokkal, új barátságokkal gazdagodtunk. Betekintést nyertünk a határon túli magyarság életébe, mindennapjaiba is. Köszönjük az élményt!

          • A Föld napja, április 22.

          • A környezettudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni – valljuk iskolánkon. Próbáljuk már a legkisebbeket is érzékennyé tenni környezetünk épsége, tisztasága és szépsége iránt. Április 21-én ezért a gyerkőcök rendhagyó tanítási órákon vettek részt, s a Föld napjához kapcsolódó feladatokat oldottak meg. A nap csúcspontja pedig a közös virágültetés volt! Minden osztály teleültetett egy nagy virágcserepet gyönyörű virágokkal. A szorgos kis kezeknek hála iskolánk udvarát immár kedves virágkompozíciók díszítik. Nem feledkeztünk meg az előkertről sem! Az illatos virágokból bőven került a kopjafa köré is. Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk köszönetet mondani a Hosszúréti családnak (Zeleninárstvo Rimavské Janovce) a gyönyörű virágokért!

          • Föld napja a napköziben

          • A Föld napja projekthetünk alkalmából  idén is kisétáltunk a Rima folyóhoz. Napközis csoportjaink tanulói megtisztították a folyó partjának egy hosszú szakaszát a szeméttől. A gyerekek a Gömör-Kishonti Múzeumban tanulmányozhatták az állatokat és madarakat. Ügyes kezeik egész héten szorgosan kézműveskedtek , s közben sok új információval lettek gazdagabbak a természetvédelemmel kapcsolatosan.

          • Dobré slovo-Jó szó - kerületi forduló

          • 2023. április 18-án rendezték meg a Dobré slovo - Jó szó elnevezésű szlovák nyelvi szavalóverseny kerületi fordulóját. Iskolánkat 2 ügyes diáklány, Mács Arina (6.A) és Ibos Eliska (9.B) képviselte a megmérettetésen. Eliska, kategóriája legjobbjaként bejutott az országos döntőbe, amelyre Komáromban kerül sor a jövő héten.

            Lányok, köszönjük a szép munkát mindkettőtöknek, Eliskának pedig sok sikert a továbbiakban!

          • Poznaj slovenskú reč - kerületi forduló

          • 2023. április 19-én zajlott a Poznaj slovenskú reč szlovák nyelvű verseny kerületi fordulója a helyi Relax Szabadidőközpontban. Iskolánkat Szőke Bence 4.A és Iboš Eliška 9. B osztályos tanulók képviselték. Mindketten 2. helyezést értek el a saját kategóriájukban, ezzel továbbjutottak az országos fordulóba Pozsonyba.

            Szívből gratulálunk a gyönyörű eredményekhez, és nagyon sok sikert kívánunk a továbbiakban is!

          • A magyar költészet napja

          • Április 11. a magyar költészet napja. Iskolánk alsó tagozatos tanulói idén sem feledkeztek meg e jeles napról. Pénteken a gyerkőcök az osztályfőnökök segítségével a Petőfi 200 emlékév kapcsán Petőfi egy-egy versét dolgozták fel. Ennek eredménye számos szebbnél szebb projektmunka lett. Ezt közös versmondás követte a tornateremben. Majd az emlékezés végén a gyerekek dalra fakadtak. József Attila egyik megzenésített versét énekeltél el Orosz Judit tanító néni segítségével.

          • 3…2…1… és csapó!

          • Indul a TMAI SULI TV-je!

            Terveink szerint minden hónap végén jelentkezünk majd a legújabb sulis hírekkel, információkkal. Íme az első adás! Fogadjátok szeretettel!

          • 1.hely a kémia olimpia járási fordulóján

          • Farkas Anna, iskolánk 9. B osztályos tanulója megnyerte a március 30-án megrendezett kémia olimpia járási fordulóját. A verseny elméleti és gyakorlati részből állt, így Anna kipróbálhatta tudását nemcsak az igényes feladatok megoldásában, hanem a kémiai laboratóriumban is.

            Gratulálunk, és további sok sikert a kerületi fordulón!

          • A Tompa Mihály Országos Verseny elődöntője Ipolyszécsénykén

          •      Március 30-án került megrendezésre a Tompa Mihály Országos Verseny elődöntője Ipolyszécsénykén, ahol iskolánkat 10 vers-és prózamondó képviselte. Csodálatos eredményekkel térhettünk haza, hiszen a 6 ezüst sávos besorolás mellett 4 tanulónk arany sávos minősítést kapott. Íme, az eredmények:

            Bohó Miriam (3.a), Szőke Bence (4.a,) Lukács Lýdia (8.a), Csank Máté (9.b) - arany sávos minősítés

            Horváth Karina (3.a), Herényi Hanga (4.a), Farkas Barnabás (5.a), Mács Arina Sára (6.a), Homoly Krisztina (7.a), Mács Zille Anna (9.b) – ezüst sávos minősítés

             

            Mindenkinek szívből gratulálunk!

          • Rendhagyó etika óra

          • Iskolánk 6. A osztályos tanulói rendhagyó etika órán vettek részt a városi könyvtárban. Az óra témája a testi és lelki egészség megőrzése volt. Az érdekes előadás és interaktív foglalkozás az egészségtudatos, aktív életmódra hívta fel a figyelmet. A diákok azt is megtudhatták, milyen fontos a fejlődő szervezet számára a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás, a kielégítő mennyiségű alvás és a stresszhelyzetek megfelelő kezelése. A kötetlen beszélgetéssé alakult foglalkozáson a tanulók saját tapasztalataikat is megosztották egymással. Elmondhatjuk, hogy igazán érdekes óra volt!

          • Pedagógusnapra

          • Tanulóink ma az iskolarádióban köszöntöttek bennünket kedves szavakkal és egy verssel.

             

            Tisztelt Pedagógusok!

            A mai nap különleges. Az a nap az Önöké. Talán nincs tanuló, aki ne figyelne fel a mai ünnepre. Hiszen nincs gyermekkor pedagógus nélkül. Önök vezetik útjainkat, mint egy jó, megértő szülő. Sosem feledjük azt, aki elsőként bevezetett a tudás rejtelmeibe, türelmesen tanított az első betűk írására, megértésre és szeretetre buzdított. A pedagógusok emlékét egy életen át magunkban hordozzuk. Így e napon ki virággal, ki egy öleléssel, ki meleg szóval köszönje meg e csodálatos hivatás képviselőjének - óvónőnek, tanárnak, nevelőnek - őszinte, áldozatos munkáját. Diáktársaim nevében kívánom Önöknek, tisztelt pedagógusok, hogy mindennapjaikat hassák át az apró örömök és sikerek. Naponta ölelje át Önöket szerető gyermekkéz, nézzenek fel ragyogó, hálás gyermekszemek, és kapjanak a szülőktől elismerő szavakat. Köszönöm munkájukat, és kívánok további sok sikert, kitarátást és jó egészséget.

             

            Tóth Enikő Enci

            Az igazi tanár

             

            Bölcsességét rád terítve
            visz végig az éveken,
            nemcsak a tudást hevítve,
            közben formál lényeden,
            néha egyben a barátod,
            ha látja, hogy bajban vagy,
            mégis marad a tanárod,
            kitartása el nem fagy!

            Szüleid után második
            otthonod az iskola,
            élethez alkalmazkodik
            megélt élmények sora,
            a jó tanár, mint a szülők,
            szeretettel elkísér,
            s megmutatja, álmok között
            mikor és mi mennyit ér!

            A jó tanár gyermekért él,
            benne minden alázat,
            segít, bármikor is kérnél,
            s nem él vele a látszat,
            évek múlva távol ringó
            időszálon felemel,
            marad örökre tanítód,
            szavát nem feleded el!

            Kedves gyerekek, köszönjük, hogy vagytok nekünk!!!

          • Országos döntőt nyertek iskolánk tanulói!

          •      Az Olvasni jó! - elnevezésű verseny döntőjét 2023. március 24-én tartották Rimaszombatban. 20 csapat nevezett be a versenybe az ország szinte minden tájáról. Majoros Nóra - A néma táltos c. könyvéből kellett felkeszulniük.

                  Iskolánkat Ádám Gábor (7.a),Kovács Noémi (7.a) és Danyi Noel (6.a) képviselte. Gábor és Noémi túljutva az elődöntőn jutott be a döntőbe. Sajnos a harmadik tag nem tudott részt venni a döntőn, de Gábor és Noémi a lehetetlent nem ismerve, maguk mögé utasította a mezőnyt. Parádés véghajrával, az utolsó pillanatig küzdve, megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

          • Vendégeink voltak...

          • 2023. március 21-én vendégeink voltak, a szikszói Szent Márton Katolikus Iskola diákjai és tanárai látogattak el hozzánk. Egy csodás müsorral érkeztek, amelyet diákjaink nagy lelkesedéssel fogadtak. A szikszói fiatalok megkoszorúzták iskolánk névadójának szobrát, majd Tompa és Petöfi köztéri szobrai elött is fejet hajtottak.

             

          • Anyanyelvi játékok-játékos anyanyelv - középdöntő

          •      A felvidéki általános iskolások számára 2023.3.20-án került sor a verseny egyik középdöntőjére Szepsiben. Csapatunk mindvégig vezetve mutatta meg nyelvi leleményességét, kreativitását, fürge gondolkodását. A csapat tagjai: Farkas Krisztina(6.A), Mács Arina Sára (6.A), Máté Zsófia (7.A) és Ádám Gábor (7.A) az előkelő 1. helyen zárták a nyelvi vetélkedőt.

            Szívből gratulálunk!

          • Zlatá krajina-Aranyország

          •      Március 16-án iskolánk 5 tanulója vett részt az Aranyország elnevezésű irodalmi szemlén a Matej Hrebenda Könyvtárban. A beküldött pályaműveket Juhász Katalin írónő értékelte. Az alkotóknak, Petrusz Edina(6.a), Lukács Lýdia(8.a), Badinka Natália (9.a), Mács Zille Anna (9.b), Farkas Anna( 9.b) szívből gratulálunk.

          • ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁS 2023. május 1-jétől – igénylési információk

          • a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériuma (MSZéCsM) hatáskörébe tartozó támogatásokról szóló 544/2010 sz. Törvény, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény alapján

             

            Támogatás összege minden egyes étkezés után, amennyiben a tanuló részt vett a tanításon:

            • alsó tagozatos tanulóknak 2,10 €
            • felső tagozatos tanulóknak 2,30 €

             

            Támogatásra jogosult személyek: alapiskolát látogató tanulók szülői/törvényes képviselői kérelem alapján, melyet az iskolának nyújtanak be. Ezt megteheti:

            1. Elektronikusan Edupage segítségével  
            2. Nyomtatvány kitöltésével, mely itt található:  Žiadosť rodiča o poskytnutie dotácie na stravu - NÁVRATKA

            A kérelem benyújtásának határideje: 2023. április 25.

             

            Köszönjük együttműködésüket!

          • Megemlékezés - március 15.

          • A Tompa Mihály Alapiskola alsó tagozatos tanulói is megemlékeztek. A napközis csoportokban egész héten az 1848/49-es forradalom és szabadságharc volt a téma.

            A hét mottója:,,Mindig légy büszke magyarságodra!,,

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
      • +421 47 56 24 432
      • +421 915 968 785 - {#11662}
        +421 908 906 145 - {#7657}
      • Šrobárova 11/12
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
      • +421 917 538 435
      • +421 47 56 49 216
        +421 907 859 173 - {#7657}
        Novomeského 2070/11A
    • Bejelentkezés