Elkészült a SuliTv első adása a 2023/24-es tanévben.
Fogadjátok szeretettel!
Elkészült a SuliTv első adása a 2023/24-es tanévben.
Fogadjátok szeretettel!
az aradi vértanúkra emlékeztünk. Az iskolarádióban Szőke Bence és Reiter Bence felidézte annak az októberi szomorú napnak az eseményeit, melyet azóta is gyásznapként emlegetünk. Délután a köztemetőben az emlékezés koszorúját, iskolánkat képviselve, Kovács Noémi és Ádám Gábor helyezték el.
A korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is megemlékeztünk az Állatok Világnapjáról.
A jeles nap programját a 9. A osztályos tanulók készítették és koordinálták.
Az iskolarádióban elhangzott rövid megemlékezés után az osztályok sorban megnézhettek egy kisállat - kiállítást az Erasmus teremben. A kiállításon a tanulók láthattak nyulakat, tengerimalacot, afrikai csigát, gekkót, patkányt és csótányokat is. A legbátrabbak kézbe vehették és meg is simogathatták az állatokat.
Itt tekinthették meg azt a kis filmet is, amit a beküldött vicces videókból állítottak össze a kilencedikesek. Az érdekes képeket és videókat beküldött tanulók jutalomban részesültek. A kilencedikesek szívesen meséltek a kisebbeknek az állatok életmódjáról és a felelősségteljes állattartásról, türelemmel válaszoltak a felmerülő kérdésekre is. A nap végén örömmel mondhattuk el, hogy olyan élményekkel töltődtünk fel, amiket csak az állatok adhatnak nekünk.
Köszönjük minden állatot behozó tanulónak és az Ekorelaxnak az együttműködést.
Szeptember 29-én a városi könyvtár érdekesnek ígérkező előadásra invitálta iskolánk negyedikes diákjait. Marosz Diána, a Zsolnán magyarként élő újságíró, blogger kétnyelvű regényét mutatta be, melyben saját gyermekei élettörténeteit osztja meg az olvasóval. Témája az elfogadás. Az általa bemutatott részletek felkeltették a gyerekek érdeklődést, és lehetőséget adtak egy őszinte, baráti beszélgetésre. A jó hangulat tovább folytatódott a könyvek kölcsönzésénél is, így egy emlékezetes délelőttöt tudhattunk magunkénak.
Köszönjük a lehetőséget.
Színes előadás- és bemutatósorozat gazdagította az 5-9. évfolyamos tanulók délelőttjét szeptember 29-én. Diákjaink rendhagyó módon ismerkedtek az elsősegélynyújtás és egészségvédelem alapjaival. Az interaktív bemutatókért köszönet a következőknek: Rozsnyói Egészségügyi Középiskola diákjai, MUDr. Juhász Reisz Edina doktornő, Lajka Éva mentős és Bc. Zuzana Trebuľa, a Szlovák Vöröskereszt munkatársa.
Hagyományainkhoz híven iskolánk alsó tagozatos tanulói idén is megemlékeztek a magyar népmese napjáról. Szeptember 29-én az osztályfőnökök változatos foglalkozások révén elrepítették a gyerekeket a magyar népmesék színes, életbölcsességekkel teli világába. Mesenézés mellett kézműveskedtek, mesevetélkedőt és könyvbemutatót tartottak, sőt voltak, akik meg is elevenítették a feldolgozott népmesét.
Kellemesen telt el a délelőtt!
Alsó tagozatos tanulóink pénteki napja igazán mozgalmasan indult: világkörüli utazáson vehettek részt a „ČAROVNÁ PASTELKA – CESTA OKOLO SVETA“ szlovák nyelvű multimediális és interaktív oktatási-nevelési koncert révén. A varázsceruza végigkalauzolta a gyerkőcöket Földünk kontinensein, bemutatta azok jellegzetes flóráját, faunáját és az ott élő emberek életét. A koncert minden kisgyerek tetszését elnyerte.
Szeptember utolsó napjai az Élet- és egészségvédelem jegyében zajlottak. Minden felső tagozatos diák gyakorlati képzésen vett részt. Míg a Šrobár utcai tanulók lövészgyakorlatot tartottak az iskolakertben, a Novomeský utcai épület diákjai menetgyakorlaton voltak Kurincon.
Szeptember 28-án az Élet- és egészségvédelem napján iskolánk 6.A, 7.A és 7.B osztályos diákjai ellátogattak a helyi tűzoltóállomásra, ahol megismerkedtek a tűzoltók munkájával.
Rimaszombat nevezetességeit, történelmi Fő terét, emlékhelyeit tekintették meg iskolánk 8.A és 9.A osztályos diákjai szeptember 28-án (köszönet a városi könyvtárnak) . Ugyanekkor az 5.A és 5.B osztályos tanulók egy séta keretén belül ismerkedtek a város egyes részeivel.
Iskolánk immár sokadik alkalommal bekapcsolódott a Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Egyesületének „Fehér zsírkréta – Biela pastelka” néven meghirdetett gyűjtőakciójába. A gyűjtés célja modern technikai eszközök megvásárlása, fejlesztő programok szervezése és vakvezető kutyák képzése a látássérült emberek számára.
A 9. A osztály önkéntesei 2023 szeptember 22-én urnáikkal felkeresték az osztályokat, és 225 eurót sikerült összegyűjteniük erre a nemes célra. A vakok és gyengénlátók nevében köszönjük mindenkinek, aki adományával csatlakozott a gyűjtéshez.
Iskolánk 5.A osztályos tanulói 2023 .szeptember 18-án egy érdekes sétán vettek részt a városi könyvtár szervezésében. A Fő tér körbejárása közben megismerkedtek az egyes épületek történelmével, a városhoz kötödő híres személyiségekkel. Sok új, érdekes információval tértünk haza.
Köszönjük a lehetőséget!
Iskolánk 2. és 3. évfolyamos tanulói csütörtök délelőtt Kalap Jakab vidám hangulatú bábkoncertjén vehettek részt a Matej Hrebenda Könyvtárban. A humoros duó repertoárjában állatokkal kapcsolatos dalok hangzottak el sajátos stílusban. A gyerekek és a tanító nénik körében egyaránt nagy sikert aratott az előadás!
Iskolánk alsótagozatos tanulói a nyári szünidő utolsó hetét ,,Nyárzáró táborban ,,tölthették. A nevelő nénik érdekes programokat készítettek számukra. A gyerekek betekintést nyertek a népi mesterségek világába, közelebbről megismerték Rimaszombat városának nevezetességeit, kézműveskedtek, daloltak, sportoltak, vetélkedtek és persze sokat játszottak. A fényképek azt mondják, nagyon jól érezték magukat.
Kedves diákok és szülők!
Iskolánk ünnepélyes tanévnyitójára 2023. szeptember 4-én a Šrobár utcai főépületben 8,15 órai kezdettel, a Novomesky utcai kihelyezett tagintézményünkben pedig 7,45 órai kezdettel kerül sor. Tanulóinkat osztályfőnökeik értesítik edupage oldalunkon az osztályok elhelyezéséről és az osztályt érintő egyéb tudnivaslókról.
Szeretettel várunk mindenkit, egyben kellemes, eredményes tanévet kívánunk minden diákunknak.
Fogadjátok sok szeretettel.🥰
A tanév utolsó napján felcsendült az ismert ballagódal, elbúcsúztak kilencedikeseink. Íme, pár pillanatkép a ballagási ünnepségről.
Idén iskolánk alsó tagozatos tanulói a betléri Andrássy-kastélyt és a Gombaszögi - barlangot látogatták meg iskolai kirándulás keretében. Betlérben betekintést nyerhettek az Andrássy család életébe, és egy nagy sétát tettek a kastélyt körülölelő parkban. Ezután a Gombaszögi - barlang egyedülálló szalmacseppköveit csodálhatták meg. Feledhetetlen élményekkel tértek haza!
Powered by aSc EduPage