“A Golf-áramlat átfolyik egy szalmaszálon is, feltéve, hogy a szalmaszál irányban áll, és nincsenek keresztáramlatok. “ -olvastuk a hatodikos Katedrásaimmal Sara Pennypacker Pax című regényében.
Az elmúlt 8-9 hónapban, amíg ezzel a könyvvel foglalkoztunk, rájöttünk, mennyire igaz ez a “konzervbölcsesség”. Mi is irányba állítottuk magunkat, felmértük a helyzetünket, és olvastunk, dolgoztunk, jegyzeteltünk, memorizáltunk, rajzoltunk. Így történhetett, hogy a 6.A Katedrás csapata, név szerint Nagy Noémi, Molnár Lilien és Farkas Barnabás 55 csapat közül másodikként bejutott a Katedra Irodalomverseny döntőjébe. Nagy öröm volt ez számunkra, de tudtuk, itt kezdődik még csak az igazi móka, pontosabban munka!
Az elmúlt 2 hónap mondhatni minden szabad percét a Pax regénnyel töltöttük. Újraolvastuk, elemeztük, darabjaira szedtük, hogy felkészülten képviselhessük a Tompát ezen a nívós versenyen. A döntőt Nyitrán a Konstantin Filozófus Egyetemen tartották 2024.június 10-én. A végső megmérettetésben a legjobb 20 csapat vett részt az ország különböző részeiről. A döntő 7 fordulóból állt, amelyben szükség volt a gyerekek tudására, kreativitására, gyorsaságára. Büszkén mondhatom, hogy a 6.A tanulói idén is megállták helyüket, megvédték tavalyi címüket, hiszen idén is a csodás 2.helyen végeztek.
Ez igazán fantasztikus teljesítmény! Lili, Noémi, Barnus szívből gratulálok! Nagyon büszke vagyok Rátok!
Szeretettel: M.E.