Újdonságok

          • Karácsonyi műsor

          • "De jó volna mindent, mindent elfeledni, de jó volna játszadozó gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni. Ha ez a szép rege igaz hitté válna; Óh de nagy boldogság szállna a világra."

            Ady Endre

          • Mert adni jó...

          • Iskolánk tanulói bekapcsolódtak a gömöri és nógrádi ifjúsági csoportok által meghirdetett ,,Ajándékozz Velünk,, nevű felhívásba.

            Megtöltöttek egy-egy cipősdobozt, és azt a rimaszombati gyűjtőponton leadták, hogy karácsonyig eljussanak a gyermekotthonokba.

            Bízunk benne,hogy szeretetcsomagjaik boldogságot csalnak a gyerekek arcára. Köszönjük tanulóinknak és szüleiknek, hogy bekapcsolódtak a gyűjtésbe.

          • Kincskeresés földrajz órán

          • Az 5. A osztály tanulói nagyon kreatívak. Földrajz órára ötletes kincses térképeket készítettek. Lelkesen mutatták be egymásnak munkáikat, meséltek felfedezőkről, kalózokról, csatákról és mesés kincsekről. Közben játékosan sajátították el a térképkészítés szabályait, bejelölgették az égtájakat, miközben megtanulták a térképen használt jeleket is.

            Jó móka volt!

          • PETŐFI 200

          • PETŐFI 200

            Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója és a Petőfi-év alkalmából iskolánk tanulói bekapcsolódtak a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának felhívásába. Petőfi Sándor szépírással lemásolt, majd illusztrált verseit iskolánk környékén, a város központjában posztolták ki az ügyes alkotók. Ez alkalomból iskolánk köszönőlevélben részesült, míg a legkreatívabb, legszebb, legízlésesebb munkákat a szervezők külön oklevéllel jutalmazták.

            Iskolánkból Kovács Noémi, 7.A osztályos tanuló, Szajkó Valentína, Farkas Anna, Mács Zille Anna, Mede Zsófia, 9.A osztályos tanulók vehették át a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának oklevelét.

          • Tanulmányi kiránduláson jártunk Budapesten

          •      2022. december 9-én iskolánk 8. és 9. osztályos tanulói tanulmányi kiránduláson jártak Budapesten. Az Etele plázában megtekintették a BODY WORLD kiállítást. A tárlat több, speciális technikával megőrzött, eredeti emberi testen keresztül mutatja be az ember anatómiáját, szervei működését.  Felhívja a figyelmet az egészséges életmód jelentőségére, hiszen a látogatók elé tárja az önpusztító életmód következményeit. A kiállításon a diákokat egy orvostanhallgató kísérte, aki szakszerűen magyarázta el a látottakat, és készségesen megválaszolta a felmerülő kérdéseket is.  Tanulóink érdeklődését leginkább a vérerek hálózata, az átlátszó testszeletek és a szív keltették fel. A kiállítás rendkívül elgondolkodtató és tanulságos volt.

                 A rossz idő és a hosszú utazás ellenére mindenkinek rendkívüli élményt adott ez a kirándulás.

          • Angol Olimpiász iskolai forduló

          • November utolsó hetén került sor az Angol Olimpiász iskolai fordulójára. Nagyon örülünk, hogy szép számban gyűltek össze gyerekek, hogy megmérettessenek angol nyelvtudásban, kreatív történetmesélésben. A verseny 3 kategóriában zajlott, ahol az igényes feladatlapok kitöltésén túl a gyerekek bizonyíthatták kitűnő nyelvi készségeiket is. A januári járási fordulón a legeredményesebb tanulók képviselik iskolánkat.

            Az 1A kategóriában 1. helyen Farkas Krisztina, 2. helyen Reiter Bence István, 3. helyen Molnár Tamás végzett. Mindhárman a 6.A osztály tanulói.

            Az 1B kategóriában 1. helyezett Lukács Lýdia (8.A), 2. helyezett Dubovicky Rebeka (9.A), 3.helyezett pedig Koós Erik (9.B) lett.

            Az 1C kategóriában a 2. helyezett Berky Clarissa (8.A), a 3. helyezett Berky Leona (5.B) lett.

            Mindenkinek szívből gratulálunk! Congratulations everyone!

          • Dobré slovo szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny járási fordulója

          • November 29- én került megrendezésre a Dobré slovo szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny járási fordulója Bátkában. Az iskolai forduló továbbjutói - Balogh Viktória, Ducko Zara 2.a, Gregor Péter Miroslav, Csízi Adrián, Madarász Márk 3.a, Ducko Maxim, Szőke Bence 4.A, Suhajda Noémi, Križo Lea 5.A, Mács Arina Sára, Kulha Benjamin 6.A, Máté Zsófia 7.A, Iboš Eliska 9.B képviselték iskolánkat a megmérettetésen.

            Eredményeink:

            Mács Arina Sára 1. hely (2.kategória vers)

            Iboš Eliska 1.hely (3.kategória próza)

            Szőke Bence 2. hely (2.kategória próza)

            Suhajda Noémi 2. hely (2.kategória vers)

            Križo Lea 3.hely (2.kategória próza)

            Máté Zsófia 3.hely (3.kategória vers)

      • Kapcsolatok

        • Základná škola Mihálya Tompu s vyučovacím jazykom maďarským - Tompa Mihály Alapiskola, Šrobárova 11/12, Rimavská Sobota - Rimaszombat
        • +421 47 56 24 432
        • +421 915 968 785 - {#11662}
          +421 908 906 145 - {#7657}
        • Šrobárova 11/12
          97901 Rimavská Sobota
          Slovakia
        • +421 917 538 435
        • +421 47 56 49 216
          +421 907 859 173 - {#7657}
          Novomeského 2070/11A
      • Bejelentkezés