A rimaszombati alapiskola rövid története

     A századfordulón az iskolákat kötelező jelleggel államosították, a néhai Fábry-intézet is államilag támogatott polgári leányiskolává változott. Az elemi iskola osztályai még 1900. január 1-jével lettek államosítva, a polgári iskola osztályai viszont csak az 1905/1906-os tanévben. Rimaszombat város képviselőtestülete  még 1892-ben kimondta, hogy a község elemi és polgári leányiskolája korszerű elhelyezésére egy díszes épületet emel. Tóth Béla tervei alapján, Győry Lajos városi mérnök felügyelete alatt 1907-re felépült az új iskola, de csak az 1908/1909-es iskolaévben kezdte meg működését.  Az 1890 óta működő Polgári Fiú- és Leányiskolának, az Elemi Leányiskolának és a Napközi Otthonnak adott helyet. A földszinten az elemi iskola helyiségei voltak, igazgatói iroda, tanácsterem, könyv- és szertár valamint 8 tanterem nyert elhelyezést. Az emeletet a polgári leányiskola foglalta el. Igazgatói iroda, tanácsterem, kézimunka- és rajzterem, könyv- és szertár helyiség és 6 tanterem volt itt. A tornaterem nagy tágas karzata a főlépcsőnek emelet és földszint közti pihenőjéről nyílott. A polgári leányiskola igazgatója az átadás után Kathona Géza, az állami elemi leányiskoláé pedig Matolcsy Pál volt. Az új iskolaépület átadásával megnyílt a kétéves felsőbb leánytanfolyam, elsősorban a helyi nőegylet, Kathona Géza iskolaigazgató, dr. Veres Samu és dr. Wallentinyi Dezső gimnáziumi tanárok hathatós közbenjárására. A leánytanulók száma elérte a 129-et, közülük 84 lány volt rimaszombati lakos, 45 diáklány pedig vidékről érkezett. 1912-ben a leányiskola akkori igazgatónője, Kárpátiné Kardos Jusztin jóvoltából városunkban háztartás– és kézimunka tanfolyam nyílt 15 évtől idősebb leányok számára, mely során elsajátították a házi– és kézimunka fortélyait, a gyermeknevelés és gondozás alapjait. Az iskolán belül létezett egy leányegylet, továbbá „Bazár” egyesület, énekkar (1910), és a Tompa Mihály önképzőkör (1914) is működött falain belül. Az 1920 után az intézmény magyar tannyelvű népiskolává alakult, majd 1939-ben megalakult a Községi Polgári Leány- és Fiúiskola.

1945 – 1948 között a  Csehszlovák Köztársaság politikai helyzete nem tette lehetővé a nemzetiségi oktatást. Az iskola épülete kórházként szolgált. A II. világháború után az iskola felszerelése, berendezése, a tanszerek tönkrementek és az épület is károsodott. A magyar tanítási nyelvű iskola kérdéséről csak 1948 után lehetett beszélni. Az 1950-es év nagy változásokat hozott a magyar iskolák történetében. Rimaszombatban 1950. június 28-30-án megtartották a KNV 323/M-19/7-50.IV/2. sz. alapító okirat alapján létesített Magyar Tannyelvű Nemzeti Iskolába való beíratást. Az új magyar tannyelvű iskola 1950-ben nyitotta meg kapuit. Az iskola a Szlovák Tannyelvű Népiskola épületében kezdte meg működését. Az oktatás terén olyan nehézségekkel kellett megküzdeni, mint a  tankönyv– és tantervhiány. Az addig szlovák iskolába járó tanulók közül soknak nehézséget okozott a magyar nyelvre való váltás. Az iskola munkáját a Szülők és Iskolabarátok Szövetsége segítette. 

     Az első tantestület pedagógusai a következők voltak: Bobok József igazgató, Bernáth Lenke, Bordás Alíz, Gaál István, Golda Irén, Králik Gyula, Pásztor Mária, Rissányi Gizella, Zsuffa Margit.

    Az iskola a Tóth Béla által tervezett épületbe  1952-ben költözött vissza 16 osztállyal, 530 tanulóval és 20 pedagógussal. Az új iskolaépületben már korszerű oktatás folyt, tágas tantermekben. Ebben a tanévben jött létre a 11 éves iskola a következő tantestülettel: Csontos Árpád igazgató, Urbán Pál, Egreczky Éva, Tankó Borbála, Borbás Alíz, Surgotta Mária, Lenner Egon, Éliás Ibolya, Melicher Margit, Kopecz Ilona, Komáromi Edit, Mács Zoltán, Csontos Árpádné, Gaál István, Zsuffa Margit, Bernáth Lenke, Králik Gyula, Golda Irén, Krúg Erzsébet, Pásztor Mária, Vallo Károly, Simon Tibor, Rissányi Gizella.

    Az oktatás-nevelés egészen a 60-as évekig zavartalanul folyhatott. Ekkor került sor az épület felújítására. A munkálatok évekig elhúzódtak. A hatvanas években jött létre a Kilencéves (később Nyolcéves) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Az iskola igazgatói posztján a 60-80-as években a következő igazgatók álltak: Lenner Egon, Papp László, Urbán Pál, Csank József.

      Az intézményben érdekkörök alakultak, melyek hatással voltak diákok fejlődésére. A érdekkörök közül sok hagyományszerűen öröklődött az elkövetkezendő időszakokra is. A tanulók munkájuk eredményét fellépéseken, versenyeken mutathatták meg. Számtalan érdekkör közül álljon itt néhány példa: énekkar - vezetője Balogh Ilona, majd Lévay Tibor, kinek köszönhetően az énekkar száz tagúra nőtte ki magát; tánckör - vezetője Pásztor Mária, a nyolcvanas években megalakult a Barkóca tánccsoport Tóbisz Ferenc vezetésével; ügyes kezek köre -vezetője Tankó Borbála; színjátszókör - vezetője Borbás Alíz, többek között a Csipkerózsika és a Koldus és királyfi című darabokat is bemutatták; egészségügyi kör - vezetője Egreczky Éva, tagjai rendszeresen ellenőrizték az osztályok, folyosók tisztaságát; bábjátszókör - vezetője Golda Irén; technikai kör - vezetője Csontos Árpád és Králik Gyula; Micsurin kör- vezetője Gaál István; hajómodellező-kör - vezetője Urbán Pál, a szakkör tagjai számos jelentős versenyeredménnyel dicsekedhettek. Az iskola ifjúsága különböző sportkörökben fejlesztette ügyességét, melyeknek vezetője hosszú évtizedeken keresztül Tóbisz Tibor volt.

      Megalakult a pionírszervezet is az iskolán. Minden osztály rajkrónikát vezetett, melyek mindmáig hűen dokumentálják az akkori diákság életét. Az 1964/65-ös tanévben megalakult az iskolaklub is 25 tanulóval. A hetvenes és nyolcvanas években baráti intézményünk a Ráhói Szlovák Alapiskola volt.  Diák– és pedagógustalálkozók jellemezték ezt a kapcsolatot. 1980-tól 1988-ig a Rimaszombati Kilencéves (majd Nyolcéves) Alapiskola diáklétszáma  682-ről 908-ra emelkedett. A tanulók 38 osztályban tanultak. Ezt a diáklétszámot az iskolaépület már nem tudta befogadni. A magyar nyelvű oktatás így a főépület mellett a  város különböző épületeiben is zajlott. A kihelyezett osztályok nehezítették az iskola oktató-nevelői munkáját. Egyre égetőbb problémává vált egy másik magyar iskola létrejötte, mely cél elérése nem volt egyszerű. Épülethiányra hivatkozva ez a probléma elodázódott egészen a kilencvenes évek közepéig. A nehézségek ellenére az iskola vezetése és pedagóguskara igyekezett mindent megtenni a tehetségfejlesztés terén is: a kilencvenes évek elején Csúsz László  igazgató kezdeményezésével matematika tagozatos osztályok jöttek létre a felső tagozaton. Ezeknek az osztályoknak a célja a tanulók természettudományi ismereteinek bővítése, a tehetséges tanulókkal való foglalkozás volt. 

       1989-ben iskolánk baráti kapcsolatot kötött az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola 2. sz. Gyakorló Iskolájával. Ez a kapcsolat hosszú évekig gyümölcsöző volt tanulóink és pedagógusaink számára egyaránt. Közös sítúrákat, olvasótáborokat, sporttalálkozókat szerveztünk, hogy megismerhessék egymás munkáját és iskolai életét. Pedagógusi szintet módszertani találkozók, vendégtanítások, sportrendezvények jellemezték a közös munkát.

          Az 1993/94-es tanév fordulópontot jelentett a rimaszombati magyar oktatás történelmében. Az előző, 1992/93-as tanévben az iskola diáklétszáma 1018-ra emelkedett, így a másik magyar iskola létrejöttét nem lehetett tovább halogatni. A Srobár utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola mellett létrejött a Dobsinsky utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola 415 diákkal, 24 pedagógussal és 6 nevelőnővel a volt szovjet kaszárnya épületében.

       1997-ben ez az intézmény új épületbe költözött a Nyugat-lakótelepre Novomesky utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola név alatt..ó 2002-ben a nyugat lakótelepi iskola felvette városunk nagy szülötte, Ferenczy István nevét.

      1999. június 11-én a történelmi épületben székelő Srobár utcai iskolánk a Tompa Mihály Alapiskola nevet kapta. Tompa Mihály papköltő mellszobrát, Borsos István szobrászművész ajándékát az épület lépcsőfordulójában helyezték el. 1993-tól a „Tompa” és a „Ferenczy” egymással vállvetve, egészséges versenyben vonzotta nemcsak Rimaszombat magyar diákságát, hanem a környék tanulóit is. Jó volt érezni, hogy a magyarság bízik az anyanyelvi oktatásban.